Blog



Örömmel és hálával tölt el, hogy betegségeimből lelki irányváltással mindig kigyógyultam, gyermekeim is már ebben a szemléletben nőttek fel.

2009 óta lelkesen ültetem a magokat, Lélek Létra előadásokat és tanfolyamokat tartok. Hiszem, hogy a megvilágosodás nem egy pillanat műve, hanem az út maga, amely tudatossággal van kikövezve és napról-napra közelebb visz a teljességhez, a harmóniához, az egész-séghez.

Az elmúlt néhány évben szenvedélyemmé vált a BOWEN technika alkalmazása. A kötőszövet maga a létra, amely mint információs háló, összeköti testi síkon a szerveket az aggyal. Egy lehetséges kulcs a Lélek Létrán való feljutáshoz. Szavak nélkül oldja a feszültségeket, beindítja az öngyógyító folyamatokat. Leggyakoribb mellékhatása a megtapasztaláson alapuló hit: a testünk egy csoda, amely tényleg képes az önygógyulásra.


A Bowtech és én

2012-ben kezdődött...valójában korábban, de ez is kiderül lejjebb. Még javában újmedicináztam, lelkesen végeztem a tanfolyamokat, tanácsokat adtam a régi fórumukon, próbáltam magammal is elhitetni, hogy a megértés ereje mindenki számára meghozza a gyógyulást. Élveztem, hogy olyan tudás birtokába kerültem,  amely alapjaiban változtatta meg a hitrendszeremet. Rengeteg konzultációt tartottam, előadásokat és tanfolyamokat ebben a témában, s szentül meg voltam győződve arról, hogy ez az egyedüli, járható út. Mindig is emberekkel foglalkoztam, anno tanárként, később konfliktus oldó trénerként, elsősorban az EFT-t alkalmazva, majd újmedicina konzulensként. Tulajdonképpeni gyógymódom a beszéd volt, a kommunikáció, a megértetés és oldás. A lélek gyógyítása.  Pedig egyre gyakrabban éreztem, kevés vagyok, kevés a tudásom, s az eszközöm arra, hogy mindenki számára enyhülést adhassak. Súlyos betegek is megfordultak nálam, nagy fájdalmakkal, évtizedek óta cipelt fizikai és lelki terhekkel. Nagyon vágytam arra, hogy segíthessek. A meghallgatás, a megértés, s a folyamatok megértetése is segítség, ám amikor a test fájdalommal küzd, keveseket érdekel az ok és az elfogadás. Ekkor találkoztam a Bowen technikával, egy kedves újmedicinás doktornő barátom adott egy szórólapot, s azt mondta: Ági, ez neked van kitalálva. Menj, most lesz tanfolyam. Ám én csak legyintettem, mert elképzelni sem tudtam, hogy valaha is manuál technikával fogok segíteni a hozzám fordulóknak.  Tartottam tovább az előadásaim Lélek Létra címmel, avagy miként juthatunk fel az érzelmi létrán a teljes kétségbeesés és fizikai fájdalom állapotából az elfogadás, és életöröm, boldogság szintjére. Évek teltek így, s közben megtapasztaltam addigi határaimat, a felelősségét annak, hogy kinek, miben és hogy segíthetek, s elegem lett a szavakból, az "okoskodásból". Épp Veszprémben voltam Natura napon előadást tartani, s már napok óta fájt a nyakam és a vállam.  Bemutató Bowen kezelés is volt az aulában, s gondoltam, kipróbálom. Tíz perc alatt elmúlt minden fájdalmam, mintha sohase lett volna, és tudtam, ezt a módszert muszáj megtanulnom. Azonnal jelentkeztem a következő induló tanfolyamra, és nem is emlékeztem arra, hogy  ez az a módszer, amit anno ajánlottak nekem. Két év múlva, egy otthoni szanáláskor került a kezembe a régi Bowen szórólap, s jutott eszembe mindez, miközben akkor már végre boweneztem én is. Hálás voltam, hogy fájdalmas kerülővel, de visszataláltam az utamra.


Azon a nyáron életem legnagyobb családi drámája zajlott, így szinte megváltásként éltem meg a tanulást, s azóta is hiszem, a Bowen nélkül súlyosan megbetegedtem volna. Újmedicinásan szólva totál konfliktus aktív szakaszban kezdtem meg a tanulást, 8 kilót fogytam az előtte lévő hónapokban, hormonálisan teljesen kibillent állapotban voltam, s hiába volt minden addigi tudásom, tapasztalatom, semmilyen módszer és a megértés sem segített. Tudtam, mi zajlik bennem, de nem tudtam megállítani és visszafordítani a folyamatot. Pont az éltem át, amit a betegeim is oly sokszor. S akkor jött a Bowtech, a hiányzó láncszem!

"Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra." - mondja Weöres Sándor. A Lélek Létrám értelmet nyert. A kötőszövet maga a létra, amely mint információs háló összeköti testi síkon a szerveket, szöveteket az aggyal.  Egy lehetséges kulcs a Lélek Létrán való feljutáshoz, Szavak nélkül oldja a feszültségeket, beindítja az öngyógyító folyamatokat,  kötőszöveti blokkoldó, lazító, gyengéd érintésekkel és fogásokkal harmonizáló módszer. Megtapasztaltam. Már az első tanfolyam után elkezdtem újra hízni, visszajött az étvágyam és az életkedvem. Gyógyultam, és azonnal minden érdeklődő és nyitott kliensemen el is kezdtem gyakorolni.

Most visszagondolva sete-suta mozdulatokkal, ám tudva, hogy nem árthatok, lelkesen kezeltem szinte mindenkit, aki a kezeim közé került: családtagokat, barátokat, konzultációra jövőket. Eleinte nagyon nehéz volt megállnom, hogy befogjam a szám a szünetekben. Ma is előfordul, hogy vannak olyan klienseim, akik igénylik a beszélgetést, akár kezelés közben is, ám ahogy egyre többet tapasztalok, egyre jobban érzem: a csend elengedhetetlen a leghatékonyabb működéshez. Mindig eset feltárással és az előző hét tapasztalásaival kezdünk. Kérdezek, hallgatok, beszéltetek és figyelek. Mert a szakmai előéletem miatt a szavakból, történetekből, gesztusokból legalább annyi hasznos információhoz jutok, mint a testolvasásból. Sokféle szemüveggel vizsgálódhatunk, s mindig az aktuális, aznapi állapot a meghatározó. Gyakran előfordul, hogy jön hozzám a kliens, van egy előre eltervezett kezelésterv a fejemben még az első eset feltárás óta, ám aktuálisan változtatnom kell, hiszen igyekszem mindig a teljes embert nézni, akkor és ott. Nagyon sok mindenben változtam én is és a kezeléseim is az elmúlt években. Hosszú folyamat volt eljutni oda, hogy magam is elhiggyem, akár néhány mozdulat is elegendő ahhoz, hogy a változás, az oldódás, a harmonizáció teljes testi-lelki szinten megtörténjen. Bowen alkalmazónak lenni életforma. Pszichológus Mesternőm egyik fő tanítása volt az öt "t":tapintat, türelem, tolerancia, tisztelet, terminus. A Bowenhez mindez elengedhetetlen, és a technika gyakorlása közben tanultam meg igazán én is ezeket.

Az alap tanfolyamok elvégzése közben, s a tanult fogások alkalmazásakor fantasztikus volt látni, hogy a relaxált állapot szinte mindenkinél azonnal bekövetkezik. Azonban minél testtudatosabb valaki, annál jobban érzékelte a változásokat, valamint minél kevesebb kemikáliával és méreganyaggal terhelt a szervezete, annál látványosabb a módszer. Ráadásul az általam annyira fontosnak tartott lelki változások is gyakran megtörténtek. Egy hölgy például az első alap és vese kezelés után hazament, s az évek óta rosszul működő kapcsolatát még aznap este lezárta, és elköltözött. Sok kliensem számolt be arról, hogy egy-egy kezelés után elképesztő álmai voltak, amelyek sokszor választ is adtak aktuális kérdéseikre. Mások arról számoltak be, hogy az addig csendes énjük végre kinyitotta a száját és kiállt magáért. Aranyos sztori volt, amikor egy 60 éves úrnak prosztata problémára Farokcsont kezelést alkalmaztam, s ettől megnőtt a szexuális étvágya is, majd elhozta az asszonyt, hogy vele is csináljak valami hasonlót, mert nem szeretne félrelépni.

A víz is elengedhetetlen feltétel, s tapasztalás az is, hogy az embereket meg kell tanítani vizet inni. Volt olyan kliensem, aki két kezelés után felháborodva közölte, semmi változást nem érez. Persze napi két pohár vizet ivott, s mindehhez rengeteg gyógyszert is szedett, illetve csak azért ivott, hogy a gyógyszereket le tudja nyelni. Kértem, tegyünk egy kísérletet: jöjjön vissza 3 hét múlva, de úgy, hogy a napi másfél liter vizet, folyamatos elosztásban addig megissza. Meglepődve tapasztalta, hogy sokkal jobb a közérzete, s a következő kezelésnél, ahol rekeszt és HC-t alkalmaztam, erős tisztulás zajlott le, majd a csípő kezelés után az addig évek óta fájó dereka teljesen helyreállt, s még a vérnyomás gyógyszereit is csökkentenie kellett.

Amíg csak az alap modulokat ismertem hosszabb kezelési sorozataim voltak, lassan és óvatosan haladtam előre a harmonizációval. Így is sok szép eredményem volt, főleg fiatal felnőttek akut mozgásszervi és emésztési problémáinál, nők menstruációs zavarainál. Sokan jártak heti rendszerességgel harmonizáció, alap karbantartás céljából. Magam is azt tapasztaltam, ha hetente, de legalább két-három hetente ha legalább alapkezelést kapok, akkor kiegyensúlyozott maradok testi-lelki szinten egyaránt. Fontosnak is tartom, hogy ne csak adjam, hanem kapjam is rendszeresen a Bowen kezeléseket.  Ám a krónikus betegségek, illetve a gyermekek és babák kezelése valahogy akkoriban elakadt nálam.

A következő lépcsőfok a haladó modul elvégzése volt. Olyan kulcsokat kaptam végre a kezembe, amelyekkel az elakadt eseteimnél is tudtam segíteni. Azóta látványosan csökkent egy eseten belül a kezeléseim és az adott mozdulatok száma. A bizalom kiépítéséhez, valamint a test feltérképezéséhez, megismeréséhez változatlanul 1-2 alapkezelést alkalmazok, aztán csökkennek a fogások is, valamint bátrabban kísérletezek és hagyok ki fogásokat egy-egy sorozatból és tartok nagyobb szüneteket a reakciókat várva és figyelve, s csak utána haladok tovább, s egyre gyakrabban hallgatok az intuíciómra. A Bowen technika engem is formál.

·     A Coccyx-Nyak meghozta végre az átütő változást két krónikus nyakfájósomnak, nekem pedig azt, hogy végre megtapasztaltam, milyen igazán a kevesebb-több, és fel mertem vállalni, hogy két mozdulat, majd fél óra pihentetés, s ennyi volt mára a kezelés, és vártunk. Mindkét esetben másnapra látványosan enyhült az évtizedek óta tartó tünet. Az addigi kezelések is sokat javítottak a közérzetükön, a mozgás beszűküléseiken, ám végre megtörtént, amire türelmesen vártunk.

·      Az Isiász és a Psoas kezelés hozta meg a klienseim között a leglátványosabb változást, elakadt derék, csípő és keresztcsont problémák oldódtak meg végre egy-egy alkalom alatt.

·       A Sternum csodákat tett a túlterhelt, menedzser szindrómásaimmal, és azokkal, akik lelkileg a szívükre vettek mindent, illetve a pánikbetegimnél, ahol eddig a FLÁK kevésnek bizonyult.

·         A Levator a váll problémásoknál, és a görnyedve sokat ülőknél volt hatékony és gyors segítség végre.

·         Az elmúlt évben állt össze a fejemben és a kezemben is igazán, hogy ha a nem oldódó problémákat távolabbról szemlélem és szólítom meg, akkor végre eredményre jutunk. A Farokcsont ferdén hathatós segítség volt lapocka problémáknál, illetve a Masseter több hölgynél is rendezte végre a hormonális kibillenést.

·         Kismamáimnál és az idősebb, nehezen mozgó klienseimnél már rendszeresen és gördülékenyen alkalmaztam az ülve és oldalt fekve kezelést. De boweneztem már kificamodott bokát lépcsőn ülve is, mert épp jelen voltam a balesetnél, s így azonnal segíthettem.

·         Változatlanul kezeltem együtt párokat és anyákat-gyermekükkel. Az, hogy anya-gyerek azonos feszültségeket hordoz nem lepett meg, de a pároknál is gyakran tapasztaltam, hogy ugyanazon fizikai tünetekkel és ezek mögötti lelki tartalommal küzdöttek.

·         Úgy tapasztaltam, hogy a deréktól lefelé problémás eseteknél, pl. Csípő, Isiász vagy Soleus kezelés és pihenő idő után azonnal jól esik a mozgás, ám a deréktól felfelé kezeltek a pihenő időbe rendszeresen elaludtak, s szívesen maradtak volna még egy órát pihenni. Tervem is, hogy egyszer lesz egy olyan Bowen kuckóm, ahol ez megvalósítható, s nem kell azonnal visszarohanniuk a munkába, hanem maradhatnak egy kis szobában pihenni. Hiszen az első óra a legintenzívebb a helyreállításban illetve az első 24 óra.

·    A FLÁK és Masseter kezelések együttes alkalmazása látványos eredményeket hozott a fogászati kezelteknél, illetve a gyerekeknél fogzási és beszédproblémáknál.

·         Voltak nagyon nehéz eseteim, ahol minimális változásokat sikerült csak elérni. Például egy súlyosan visszeres hölgy lába semmit nem javult, bár az emésztése helyreállt és a krónikus fejfájása is. Ám amivel megkeresett, ahhoz nem találtam a kulcsot. Ilyenkor mindig önelemzek, s tudom, mindez azért is van, mert még nem tudok eleget. Ám már nem bántom magam ezért, s megtanultam úgy kommunikálni, hogy sikerül a hangsúlyt arra fektetni, hogy mi az, ami jobb lett. Vagy egyik csípőkopásos, műtét előtt álló vendégem úgy érezte, semmi változás nem történt, hosszadalmasnak és feleslegesnek érezte már a kezeléssorozatot, változatlanul fájt a csípője, ám végül a műtétet még sem végezték el rajta, mert láthatóan javult az állapota. Ám ő továbbra ragaszkodott a fájdalmához, a betegséghez, s a mások hibáztatásához. Én viszont már nem ragaszkodom ahhoz, hogy megmentő és megváltó legyek.

·         Nagy eredménynek érzem, hogy elfogadom a technika általam eddig ismert korlátait, bár bízom abban, minél többet tanulok és tapasztalok, annál tágabb lesz ez a határ. Egy 19 éves fiú hónapokig járt hozzám, bízva abban, hogy a megrövidült Achillese és a kifordult térde-csípője helyreáll. Sokat változott is,  ám végül csak a lelke állt helyre, és sikerült jó döntést hoznia: megműtteti újra a lábát, s aztán a rehabilitációhoz használjuk majd a Bowent.

·         Hosszú út volt idáig. Rájönni arra, csak egy eszköz vagyok, aki aktuálisan legjobb tudása szerint segíthet, ám a döntés mindig az emberé. Van egy kedvenc kliensem kezdetek óta. Súlyos égési sérüléses a mellkasa, karja, gyakori deréktáji és vállfájdalma van. Régebben csontkovácshoz és masszázsra járt hetente. Ám ott mindig max. 1-2 napig volt jobban, mivel az életmódja folyamatos fizikai tevékenység (lovardájuk van), így újra sérül. Ám a Bowen kezelések óta van, hogy akár két hétig is teljesen jól érzi magát, s csak akkor jön, ha épp túl sok volt előző nap a lapátolás.

A Bowen tanulmányaimban és tapasztalásaimban a következő nagy változást a Baba-Mama speciális tanfolyam adta, amely hatalmas lökést adott nekem. Rájöttem, vége a szélmalom harcomnak. Ha már a fogantatás pillanatától a Bowtechet a család életének részévé teszem, akkor az új generáció már így nő fel. Nincs szükség hosszadalmas terápiákra, évtizedekig hurcolt sérülésekre.

·         Fantasztikus volt látni, hogy egy hetes gyermek - akinél csípő problémákat diagnosztizáltak és a védőnő Dévény módszerre utalta, két kezeléssel (egy Baby Bowen és FLÁK valamint egy Csípő ) - harmonizálódott. Ehhez kellett a szülők bizalma, hiszen a módszer még gyerekcipőben jár Magyarországon, pedig a világban már igen elismert technika, pl.: Angliában a szülészeteken is használják. A Dévény módszernek is kellett 20 év, mire mindennapos gyakorlattá vált. Remélem, a Bowen technika is egyre elterjedtebb lesz, már csak azért is, mert gyengédebb és rövidebb idő alatt lehet eredményt elérni, valamint a prevencióban felbecsülhetetlen értékű!

·         Csodálatos azt tapasztalni, hogy a gyerekeknél gyakran egy-két kezelés elég, s a hónapok vagy akár évek óta kínzó problémák megoldódtak. Ehhez leggyakrabban elég a Rekesz és a FLÁK kezelése.

·         Kismamáim, s a Bowen Babáim (akik megfoganásához nagy segítség volt ez a módszer) a jövőm alapjai.

A Bowen az öngyógyító folyamatok bekapcsolásáról szól. Mi elvárhatunk valamit, de a testünk és az agyunk tudja és teszi a dolgát. Az impulzust megadjuk, onnantól csak figyelhetjük a folyamatot és megtámogathatjuk más módszerekkel. A gyógyításnak három síkja van: anyagi, energetikai és információs terápia. A gyógynövények és a gyógyszerek elsősorban anyagi síkon hatnak, az akupunktúra, akupresszúra, reiki az energia síkján, a Bowen az információs terápiák közé sorolandó, mint pl. a homeopátia vagy az NLP, SVT. A Bowen mellett a vele azonos síkon lévő gyógymódok tapasztalataim szerint  a leghatékonyabbak, hiszen ugyanolyan finom és anyagi síkon megfoghatatlan, ám mégis működő technikák. Ám ha a test fizikailag mérgekkel terhelt, a szövetek vízhiányosak, akkor érdemes az anyagi síkkal is törődni. Ha a lélek súlyos érzelmi válságban van, akkor egy-egy energetikai kezelés csodákra képes. Az információs terápiák azonban attól fantasztikusak, hogy mindhárom síkra egyaránt hatnak, s azt a hitet adják vissza, hogy a testünk egy csoda, amely képes az öngyógyulásra.  


Vállalkozói adatok:

Polgár Ágnes e. v.

2600 Vác, Borvirág u. 13.

Nyilv. tart. sz.: 50431623

Adószám: 77087540-1-33

KISADÓZÓ

További információ, bejelentkezés: 

telefon:+36205460222