Oldal kiválasztása
Esettörténetem

Esettörténetem

„Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra.”  Weöres Sándor.

A Lélek Létrám értelmet nyert. A kötőszövet maga a létra, amely mint információs háló összeköti testi síkon a szerveket, szöveteket az aggyal.  Egy lehetséges kulcs a Lélek Létrán való feljutáshoz.

 

Szavak nélkül oldja a feszültségeket, beindítja az öngyógyító folyamatokat,  kötőszöveti blokkoldó, lazító, gyengéd érintésekkel és fogásokkal harmonizáló módszer. Megtapasztaltam. Már az első tanfolyam után el is kezdtem gyakorolni.

Most visszagondolva sete-suta mozdulatokkal, ám tudva, hogy nem árthatok, lelkesen kezeltem szinte mindenkit, aki a kezeim közé került: családtagokat, barátokat, konzultációra jövőket. Mindig eset feltárással és az előző hét tapasztalásaival kezdtünk. Kérdeztem, hallgattam, beszéltettem és figyeltem. A szakmai előéletem miatt a szavakból, történetekből, gesztusokból legalább annyi hasznos információhoz jutottam, mint a testolvasásból. Sokféle szemüveggel vizsgálódhatunk, de mindig az aktuális, aznapi állapot a meghatározó. Gyakran előfordult, hogy jött hozzám a kliens, volt egy előre eltervezett kezelésterv a fejemben még az első eset feltárás óta, ám aktuálisan változtatnom kellett, hiszen mindig a teljes embert néztem, akkor és ott. Nagyon sok mindenben változtam én is és a kezeléseim is az elmúlt években. Hosszú folyamat volt eljutni oda, hogy magam is elhiggyem, akár néhány mozdulat is elegendő ahhoz, hogy a változás, az oldódás, a harmonizáció teljes testi-lelki szinten megtörténjen.  Pszichológus Mesternőm egyik fő tanítása volt az öt „t”:tapintat, türelem, tolerancia, tisztelet, terminus. A Bowenhez mindez elengedhetetlen, és a technika gyakorlása közben tanultam meg igazán én is ezeket.

Az alap tanfolyamok elvégzése közben, a tanult fogások alkalmazásakor, fantasztikus volt látni, hogy az ellazult állapot szinte mindenkinél azonnal bekövetkezik. Azonban minél testtudatosabb valaki, annál jobban érzékelte a változásokat, valamint minél kevesebb kemikáliával és méreganyaggal terhelt a szervezete, annál látványosabb a módszer. Ráadásul az általam annyira fontosnak tartott lelki változások is gyakran megtörténtek. Egy hölgy például az első alap és vese kezelés után hazament, és az évek óta rosszul működő kapcsolatát még aznap este lezárta, és elköltözött. Sok kliensem számolt be arról, hogy egy-egy kezelés után elképesztő álmai voltak, amelyek sokszor választ is adtak aktuális kérdéseikre. Mások arról számoltak be, hogy az addig csendes énjük végre kinyitotta a száját és kiállt magáért. Aranyos sztori volt, amikor egy 60 feletti úrnak prosztata problémára adtam kezelést, amelynek mellékhatásaként megnőtt a szexuális étvágya is, így elhozta az asszonyt, hogy vele is csináljak valami hasonlót, mert nem szeretne félrelépni. Csodának tűnő megtapasztalás is volt jó néhány. A szívemnek legkedvesebbjei: egy 70 feletti hölgy esete, akinek a 3 éve tartó bordafájdalma (amivel már minden terápiát és diagnosztikát megjárt) múlt el 15 perc alatt vagy a 6 hetes kisfiú, akinek a befordult bokája (mely más kezeléssel hónapokig tartott volna) néhány mozdulattól azonnal egyenesbe jött.

A víz is elengedhetetlen feltétel, s tapasztalás az is, hogy az embereket meg kell tanítani vizet inni. Volt olyan kliensem, aki két kezelés után felháborodva közölte, semmi változást nem érez. Persze napi két pohár vizet ivott, s mindehhez rengeteg gyógyszert is szedett, illetve csak azért ivott, hogy a gyógyszereket le tudja nyelni. Kértem, tegyünk egy kísérletet: jöjjön vissza 3 hét múlva, de úgy, hogy a napi másfél liter vizet, folyamatos elosztásban addig megissza. Meglepődve tapasztalta, hogy sokkal jobb a közérzete, s a következő kezelés után erős tisztulás zajlott le, majd az azt követő után az addig évek óta fájó dereka teljesen helyreállt, s még a vérnyomás gyógyszereit is csökkentenie kellett.

Amíg csak az alap modulokat ismertem hosszabb kezelési sorozataim voltak, lassan és óvatosan haladtam előre a harmonizációval. Így is sok szép eredményem volt, főleg fiatal felnőttek akut mozgásszervi és emésztési problémáinál, nők menstruációs zavarainál. Sokan jártak havi rendszerességgel harmonizáció, alap karbantartás céljából. Magam is azt tapasztaltam, ha havonta legalább alapkezelést kapok, akkor kiegyensúlyozott maradok testi-lelki szinten egyaránt. Fontosnak is tartottam, hogy ne csak adjam, hanem kapjam is rendszeresen a Bowen kezeléseket.

A következő lépcsőfok a haladó modul elvégzése volt. Olyan kulcsokat kaptam végre a kezembe, amelyekkel az elakadt eseteimnél is tudtam segíteni. Onnantól látványosan csökkent egy eseten belül a kezeléseim és az adott mozdulatok száma. A bizalom kiépítéséhez, valamint a test feltérképezéséhez, megismeréséhez változatlanul 1-2 alapkezelést alkalmaztam, aztán csökkentek a fogások is, valamint bátrabban kísérleteztem és hagytam ki fogásokat egy-egy sorozatból és tartottam nagyobb szüneteket a reakciókat várva és figyelve, és csak utána haladtam tovább. Egyre gyakrabban hallgattam az intuíciómra. Az elmúlt években saját mozdulatsoraim is kialakultak, amelyek hatékonyságát vendégeim visszajelzése igazolta. Volt, amiről azt hittem, a mester képzés anyagában tanultuk. Aztán amikor egyik bowenes barátnőm kezeltem vele, kiderült, nincs is a jegyzetben ilyen.

A Bowen az öngyógyító folyamatok bekapcsolásáról szól. Mi elvárhatunk valamit, de a testünk és az agyunk tudja és teszi a dolgát. Az impulzust megadjuk, onnantól csak figyelhetjük a folyamatot és megtámogathatjuk más módszerekkel. A gyógyításnak három síkja van: anyagi, energetikai és információs terápia. A gyógynövények és a gyógyszerek elsősorban anyagi síkon hatnak, az akupunktúra, akupresszúra, reiki az energia síkján, a Bowen az információs terápiák közé sorolandó, mint pl. a homeopátia vagy az NLP, SVT. A Bowen mellett a vele azonos síkon lévő gyógymódok, tapasztalataim szerint,  a leghatékonyabbak, hiszen ugyanolyan finom és anyagi síkon megfoghatatlan, ám mégis működő technikák. Ám ha a test fizikailag mérgekkel terhelt, a szövetek vízhiányosak, akkor érdemes az anyagi síkkal is törődni. Ha a lélek súlyos érzelmi válságban van, akkor egy-egy energetikai kezelés csodákra képes. Az információs terápiák azonban attól fantasztikusak, hogy mindhárom síkra egyaránt hatnak, s azt a hitet adják vissza, hogy a testünk egy csoda, amely képes az öngyógyulásra.